Felesleges harmadik (JiKook + V)
2018. január 02. írta: Trixie97

Felesleges harmadik (JiKook + V)

felesleges_harmadik.jpg

V szemszöge

Soha nem fogom tudni megérteni, minek kell a próbák alatt csoportosan kijárni a mosdóba. Nem vagyunk lányok és szerintem troll sincs ott, amiért indokolt lenne a felügyelet. Lehet bennem van a hiba, de sokszor ez zavaró számomra.

Jungkook a legjobb barátom, mióta gyakornok korunkban megismerkedtünk. Sohasem voltunk annyira összenőve, hogy ne tudtunk volna bármit is elintézni a másik nélkül, mégis, ha valakinek szüksége volt egy emberre, akinek bármit elmondhatott, ott voltunk egymásnak. Hiába álltunk nagyon közel egymáshoz, nem voltam féltékeny, ha éppen a többiekkel szeretett volna időt tölteni. Akkor én is találtam magamnak elfoglaltságot. Mikor Jimin egyre többet volt a társaságunkban, nem elleneztem, sőt, örültem neki. Jól éreztem magam a kis hármas csoportunkban, ráadásul a rajongók is szerették együtt látni a „maknae line-t”.

Amióta azonban nagyon összemelegedett vele, minden megváltozott. Először csak furcsa volt, miért töltenek kettesben annyi időt, majd elkezdett idegesíteni, amikor bezárkóztak valamelyik szobába, és olyan dolgokat beszéltek meg, amiket azelőtt Kook mindig nekem mondott el. Úgy éreztem, csak akkor kellek, ha Jimin éppen nincs a közelben. Gondolkoztam rajta, hogy rákérdezek, miért van ez így, de tudtam, hogy a válasz úgyis az lenne, hogy ő ezt nem így érzi; nem érti, miért gondolok ilyen butaságokat.

Először azt a taktikát választottam, hogy követem őket, hátha akkor én is hozzá tudok szólni az elhangzó dolgokhoz. Ez akár be is jöhetett volna, de nagyjából tudomást sem vettek rólam. Mikor velük voltam, még jobban azt éreztem, hogy teljesen egyedül vagyok.  Emlékszem, egyszer kaptunk egy kis kimenőt a menedzsertől, JiKookék pedig úgy gondolták, elmennek egyet sétálni. Csatlakoztam én is (természetesen hívatlanul). Mivel a járdák nem háromszemélyesek, mögöttük kullogtam, míg ők a bennfentes poénjaikon nagyokat nevettek. Akkor gondolkoztam el rajta, hogy én mégis mit keresek itt. A válasz egyszerű volt: semmit. Mondtam nekik, hogy én inkább hazamennék. Nem kérdezték meg, miért, csak egy „oké”-val lerendezték, majd folytatták az azelőtti beszélgetést. Eldöntöttem, hogy akkor inkább kerülöm a társaságukat, nem zavarok, ha nem kíváncsiak rám.

Meglepődtem. Azt hittem, fel fog tűnni a szomorú arcom, vagy az, hogy a köszönésen és a kötelező dolgokon kívül nem beszélek velük, esetleg az, hogy soha nem vagyok a társaságukban. Tévedtem. Mintha észre sem vették volna, úgy teltek a napok. Lementem a próbaterembe, hogy a felgyülemlett feszültséget a táncon keresztül vezessem le. Este, mikor visszamentem, feltűnően csendes volt a dorm. Csak a hyung line ült a nappaliban, és elfoglalta mindenki magát valamivel. Kérdeztem, hogy hol vannak a többiek, mire közölték, hogy Jimin azt kapta születésnapjára ajándékba, hogy Jungkook elvitte őt Japánba. Nálam akkor tört el végleg a mécses. Nem azért, mert én is elvártam volna hasonlót, de az eléggé fájt, hogy azt az embert, aki régen mindig mellettem volt, ilyen könnyen elveszítettem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mylittleshipperhearteu.blog.hu/api/trackback/id/tr4413517249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nikachu 2018.11.28. 22:42:59

Ideérteem ^^

Na szóval.. mivel az első kommentem nem maradt meg, így ezt eleve nem ide írtam elsőnek.. el van mentve, szóval, ha bármi lemarad, akkor átküldöm máshol. Velem nem cseszik ki :'D

Az első az az lenne, hogy szegény Taehyung :c nincs ellenemre a JiKook se, sőt, tudod hogyan állok hozzá, de most ez így akkor is más.. poor boi

Habár nem mostani az irományod, azt elmondhatom, hogy egész jól elkaptad a fonalat az érzelmek leírásával kapcsolatban, de ezzel ellentétben én a végéről hiányoltam volna egy kis kifejtést. Miközben V táncol és azon forrong magában, hogy Kook hogyan tehette ezt vele, majdnem hogy csak egyik napról a másikra. Így egy picit "összecsapottnak" hat a vége, de ez is egy megoldás. Végtére is, ebben a formában sem rossz a kivitelezése a dolgoknak, csak említés szinten hoztam fel inkább.

Azóta volt már jó pár alkotásod. Fejlődtél is sokat, látszik.
Így tovább, és ne is gondolkozz azon, hogy abba hagyod!

-Nichu
süti beállítások módosítása