Kedves Yixing!

Furcsa rólam hallani, ugye? Hisz több, mint egy év telt el azóta, hogy azt mondtam: vége. Most mégis az íróasztalom fölé görnyedve írok neked. Mi célom van ezzel? Talán az, hogy beleláss kicsit az én szemszögembe, megértsd, én mit éltem át.

Bevallom őszintén, miután szakítottunk, azt mondtam mindenkinek, hogy utálom az időt, amit veled töltöttem. Akkor még magam is elhittem.

Nem tudom, miért változtál meg. Egyszer csak már nem hasonlítottál arra, aki az elején voltál. És miután elveszítettelek minden értelmetlenné vált. A világom megállt, vége lett. De ennek ellenére veled maradtam. Próbáltam rendbe hozni, hátha sikerül; hátha ugyanolyan boldogok leszünk, mint előtte. Nem adtam fel, de tudnod kell, hogy baromi nehéz volt nekem. Fogalmad sincs, hány éjszakát sírtam végig valami megoldáson törve a fejem.

Azt hiszed, nekem könnyű volt felhívni téged, és azt mondani, jobb lesz mindkettőnknek, ha útjaink külön válnak? Bűntudatom volt. Egy utolsó szemétnek éreztem magam, főleg, mert mindezt telefonon rendeztem le, holott tudtam, és tudom, hogy másképp nem lett volna jó vége. Aztán miután a bűntudat elmúlt, végre szabadnak éreztem magam. Nem kellett senkinek megfelelnem, beszámolnom arról, mikor, hova, kivel megyek. Egy bizonyos idő múlva elkezdtél hiányozni. Hogy valóban te, vagy csak az, hogy legyek valakivel, azt a mai napig nem tudom biztosan.

Mit érzek most egy év távlatából?

Már nem vágyom rád. Nem hiányzol. A szerelmedre, amit nekem adtál a kapcsolatunk elején nem akarok emlékezni.

Tényleg szerettelek. Letagadhatnám, de felesleges, mert így van. Olyan voltam, akár egy szerelmes tinilány. Már az első találkozásunk alkalmával magaddal ragadtál. Amikor leültél mellém beszélgetni, és először néztem mélybarna szemeidbe, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Pont, mint amikor azon a fagyos januári napon megcsókoltál. A gyomromban rakoncátlanul életre keltek a pillangók, minden porcikám remegett, és ha nem tartottál volna szorosan a karjaidban, a lábaim nem bírtak volna el.

Tudom, hogy amit most mondok, hülyeség; hogy talán nincs is értelme számodra, de igaz.

Abba kéne hagynom, mielőtt még nagyobb idiótát csinálok magamból, már ha ez egyáltalán lehetséges. De azért egy fontos dolgot szeretném, ha tudnál. Hogy őszinte legyek, mindegy, mennyire próbállak kitörölni téged, tudom, hogy nem tudlak. Hogy őszinte legyek, olyan vagy számomra, akit nem tudok elfelejteni.

Szerettelek,

Joonmyun

Eredetileg nem ennyire rövidre terveztem ezt a levelet, de egyszerűen nem voltam képes tovább írni. Féltem, hogy ha jobban belemerülök, ha visszagondolok azokra az időkre, amikor ő jelentette nekem a világot, megint elkezdek érezni iránta valamit. És ezt nem akartam. Jobbnak láttam, ha abbahagyom, kicsit talán hirtelen is, és egyszer s mindenkorra lezárom magamban is azt, ami valaha köztem és Yixing között volt.