A kékkel szedett részek a BTS Fake love című dalából lettek kiemelve.
Érted úgy tettem, mintha boldog lennék, mikor szomorú voltam. Érted úgy tettem, mintha erős lennék, amikor valami fájt. Igen, Jeongguk, te voltál az, aki miatt minden valódi érzésemet el tudtam rejteni.
Miért?
Nem akartam, hogy tudd. Azt kívántam, ez a szerelem bár olyan tökéletes lenne, mint a szerelem maga, habár mi valójában soha nem voltunk többek egyszerű barátoknál, hiába vágytam másra. Azt hiszem, ültettem egy virágot, ami soha nem nyílhat ki egy álomban, ami nem válik valóra.
Túlságosan akartam, túlságosan ragaszkodtam hozzád annak ellenére, hogy nem kaptam tőled esélyt, de most már elegem van ebből a hamis szerelemből.
Folyamatosan azt mondogattam magamnak, hogy jó ember akarok lenni, csak érted. Neked adtam a világot, csak érted. Megváltoztattam mindent, csak érted. Most már nem is ismerek magamra. Ki vagy te? Azt sem tudom, ki vagyok igazából, annyira eltértem a valódi önmagamtól, miközben azon fáradoztam, hogy valaki olyat faragjak magamból, akit szeretni tudnál.
Megérte?
Nem. Ma már tudom, de anno csak azt hajtogattam, hogy annyira szeretlek. Megpróbáltam eltörölni magam, hogy a báboddá válhassak.
Sokszor fordult elő, hogy egy kávézóban ültünk, és csak bámultam magam elé, te pedig megkérdezted:
- Miért vagy szomorú?
Annyit válaszoltam:
- Nem tudom. – mosolyogtam, de magamban számtalanszor bevallottam: ’Szeretlek’. Legszívesebben odaálltam volna eléd, hogy azt mondjam, „Nézz rám, feladtam önmagam.”
Az utóbbi időben sok minden megváltozott: vagy nem beszéltünk, vagy összevesztünk valamin. Akkor pedig mindig azt hoztad fel, hogy ismeretlen vagyok; nem vagyok ugyanaz, akit olyan jól ismertél. Nem? Mit értesz ezen? Nem győztem azt ismételgetni, hogy nem tudom, miért. Csak annyi volt világos számomra, hogy még én sem ismerem saját magam.
De most már tudom, miért. Tudom, miért érezted azt, hogy megváltoztam. Mert a részemről ez az egész egy hamis szerelem volt.
Mikor jöttem rá? Amikor már a barátságom sem kellett neked, és igyekeztél a lehető legjobban kimaradni az életemből. Amikor az összes üzenet, amit küldtem neked olvasatlan maradt. Elgondolkoztam, vajon nekem szükségem van-e rád? A válasz pedig fájdalmasan egyszerű volt: nem. Ekkor volt az, hogy egyszer s mindenkorra eldöntöttem, hogy végleg kitöröllek a mindennapjaimból. Ekkor jött el az a pillanat, hogy végleg...
...elegem van ebből a hamis szerelemből.